Szent Márton Látogatóközpont
Szombathely városát, Szent Mártonnak, Európa egyik legismertebb szentjének szülőhelyét egyre többen keresik fel. Franciaországból, Németországból, Ausztriából, Szlovéniából, Horvátországból, Szlovákiából és hazánkból érkeznek zarándokok. 2012-ben a Svájci Gárdisták is jártak itt. E vallási, kulturális kalandozás kiindulópontja nem más, mint a Szent Márton-templom. Ez az ősi hely évszázadokon keresztül őrzi Szent Mártonnak, a későbbi Tours-i püspöknek születési hagyományát. A zarándokok a templom mellett 2007-ben kialakított Szent Márton Látogatóközpontban egy időutazást tehetnek az ókeresztény kortól kezdve napjainkig. Gyerekeknek és felnőtteknek is maradandó élményt nyújtanak és betekintést engednek a különböző tárlatok és foglalkoztatók a hely történetébe, Szent Márton püspök életébe és tiszteletébe. Így kibontakozik előttük Szombathely múltja és fejlődése.
A régészeti feltárásokon előkerült tárgyak kézbe fogható másolatai és a szent püspök életéről, kultuszáról készült grafikai sorozat teszi szemléletessé a sétát az egykori domonkos kolostor falai között. Az ide látogató megismerheti az egykor itt élt szerzetesek életét az összegyűjtött fényképek, használati tárgyak segítségével, valamint a templom építésének különböző fázisait is egy 3D-s bemutatón keresztül.
A látogatóközpont mindenki előtt nyitva áll. Várjuk azokat a zarándokokat, akik még nem ismerik Szent Márton püspököt, azokat is, akik ugyan már hallottak róla, de többre vágynak a legendákból ismert történeteknél, és azokat is szívesen látjuk, akik tudományos megközelítéssel vizsgálják a szent életét, valamint mindazokat, akiket érdekel a régmúlt, Szombathely történelmének egy fejezete.
A tárlatok:
- Szent Márton és Savaria - Szent Márton tisztelete Szombathelyen
- Szombathelyi Szent Márton ábrázolások
- Szent Márton ábrázolások a Szombathelyi Egyházmegyében
- Szent Márton a néphagyományban
- Régészeti leletek és ötvöstárgyak a Szent Márton-templom történetéből
A szombathelyi Szent Márton Plébánia keretei között működő Szent Márton Látogatóközpont előre egyeztetett időpontokban szívesen várja a látogatókat. Előzetesen e-mail útján történő bejelentkezést szívesen fogadnak.
A plébániahivatal ügyfélfogadási idejében (hétfő, kedd, csütörtök, péntek 9 óra és 14.30 óra között, szerdán 9 óra és 12 óra között,) telefonon is szívesen fogadják a látogatási szándék jelzését.
Belépő díj: 1000 Ft/fő
Postai cím: Szent Márton Plébánia, 9700 Szombathely, Szent Márton u. 40.
Tel. 94/ 505-568
e-mail: martinus.savaria@gmail.com