Szent Péter és Szent Pál apostolok fília
Zalaegerszegi Esperesi Kerület
Zalacséb
Ellátja: Salomvár Szent János apostol plébánia
Zalacséb egyházával először a XIV. században találkozhatunk, a század elején készült pápai tizedlajstromokban, ami szerint 1335-ben a falu Pál nevű plébánosa 40 kis dénárt fizetett.
A jelenlegi templom 1886-1888-ra készült el, a régebbi fából készült, amelyet Rómer Flóris 1863-ban még látott. Így írt róla: ?Megvallom, hogy ezen templomocska minden sajátossága mellett bensőbb hatást tett rám, mint sok czifra, ízléstelen városi templom, vissza gondoltam magam, a kereszténység ? szegényes, de erkölcsben dús ? első századaiba.? Ugyancsak ő írta az Archeológiai Értesítő 1871-ben megjelent számában azt a cikket, ahol részletesen beszámolt az építményről, sőt még rajz is található róla. A templomhoz tartozott egy harangláb is, amely a falu közepén állt. A harang 1670-ből való, szép öntésű, tiszta hangú. A képei közt szerepelt Szűz Mária, mint királyné tartja a kis Jézust, aki egyik kezében almát fog, a másikkal édesanyját cirógatja. Ez az ábrázolás köszön vissza a mai templom 1995-ben készült üvegablakainak egyikén. Alatta Szent János állt ? oldalt más szentek képei voltak láthatóak.
A fatemplom tönkremenetele után épült a ma is álló kőtemplom, amelyet 1888-ban szenteltek fel. Az új templomot a falu szülötte ? Gál József ? festette. Az egyik képen a falu lakói közül is megörökített néhányat. 1986-ban a templom fennállásának 100. évfordulójára új, 56 kg-os harangot öntettek a zalacsébi hívek Gombos Lajos és fia, Miklós műhelyében, Őrbottyánban.
A harang domborművének középen Mária látható, aki szíve felett kis emberi alakot tart. Ez jelképezi a halottat, akiért éppen szól. Mellette látható Szent Péter és Szent Pál. A már meglévő nagyobb harang ? mely 180 kg-os ? Sopronban, Seltenhofer Frigyes és fiai műhelyében öntetett.
1995 óta két új, antik ólmozott üvegablak díszíti a templomot, melyet Mester Éva, Ferenczy Noémi-díjas üvegművész készített. Az első Szűz Máriát ábrázolja ? a kis Jézussal és országalmával, - mint hazánk védasszonyát. Visszaköszönnek rajt a régi templom, harangláb, valamint a zalai dombok. A második ablak az 1957-ben meggyilkolt fiatal papnak, az 1956-os forradalmat követő egyházüldözés vértanújának, Brenner Jánosnak állít emléket.
Miserend
01.01 - 12.31
Hétfő
-
|
Kedd
-
|
Szerda
-
|
Csütörtök
18:00
|
Péntek
-
|
Szombat
-
|
Vasárnap
08:00
|