Vas megyében 1300 lakosú község Balogunyom, Szombathelytől hét kilométerre délre, a 86-os főút és a körmendi vasútvonal mentén (állomása a szomszédos Jákkal közös). Három középkori alapítású község - Balogfa, Héraháza és Nagyunyom - egyesítésével jött létre 1949. január elsején. A régi Kis- és Nagyunyom már korábban egybeolvadt, de az egykor önálló települések még ma is elkülönülnek egymástól. Balogunyom falurész a főúttól keletre, a rá merőleges főutca mentén helyezkedik el.

Balogfa - Balokfalwa alakban - 1356-ban szerepel első ízben írásban, az 1318-ban felbukkanó Unyom - Wnyn - helységnév az etimológiai szótár szerint szláv személynévből származhat. A kettévált település Nagyunyom részét 1480-ban említi először okirat, a XVII. századig ez volt a legnépesebb település a három közül, lakóinak száma egymagában is több volt a két másikénál.

Egy 1346-ban kelt levél már "Eghazas Vnyan" formában ír róla, tehát a község a XIV. század közepe előtt templomos hely volt. 1356-ban, 1410-ben és 1430-ban birtokösszeírásokban találkozni a nevével, négy évvel később, majd 1468-ban Pósa nevű földesurát is megnevezve vették lajstromba. 1549-ben az Akacs família volt Nagyunyom birtokosa. 1697-ben 169 lakost írtak össze a faluban, a II. József császár elrendelte 1787. évi népszámláláskor 45 háza volt, túlnyomó részben katolikus lakókkal. A XIX. században a Győrfy, Zanathy és Geszty család volt a földbirtokosa, a község főutcája elején látható kastélyt Gotthard Éva építtette az 1870-es években. 1910-ben Nagyunyomnak 372, Balogfának 404 lakosa volt, e nyugat-dunántúli községünk tehát nem tartozik az elnéptelenedő települések közé.

A Szombathely felől a Rába irányába igyekvő Perint, más néven Sorok patak közelében találjuk a kis parkkal övezett római katolikus plébániatemplomot. Titulusa Mindenszentek, búcsúját november 1-jén tartják. Eredetileg egyhajós, keletelt tengelyű épület, nyugati homlokzata előtt karcsú, késő barokk stílusú toronnyal, amelyet előcsarnokként szolgáló újkori bővítmény fog közre, belül karzattal. Markánsan elkülönül tőle a kilenc méter hosszú, hét méter széles középkori templomhajó, amelyet két ép és egy harmadik -részben rekonstruált -félköríves, tölcsérbélletű ablak keltez a XIII. századra. Két román kori résablak látható a félköríves szentély déli és keleti oldalán, az apszist korabeli diadalív választja el a hajótól.
A templom a tatárjárás utáni évtizedekben - helyi hagyomány szerint a szombathelyi vár köveiből - készült, építtetője a nagy hatalmú Németújváriakkal rokon Unyomi család lehetett. 1400-as évekbeli átépítéséről a csúcsíves, kőkeretű déli kapuzat tanúskodik, amely az 1986 és 1997 között történt műemléki helyreállításkor került napvilágra. Az ásatást vezető Valter Ilona régész gótikus freskómaradványokat is talált a déli fal belső vakolatrétegei alatt, az északi oldalon pedig egy XIV. századi halotti kápolna és egy osszárium - csontház - alapfalai kerültek elő. A hajó északi oldalát ezután teljes hosszában egy "mellékhajóval" toldották meg, a középkori épülethez nehezen illeszkedő modern stílusban.

Egyházlátogatási jegyzőkönyvek beszélnek a Mindenszentek-templomról. 1674-ben düledezőfélben találta a vizitáló, 1698-ban és 1713-ban romos állapotban volt. 1733-ig felújították, az évben jó állapotúnak írták le, akkorra készülhetett el külső falának színes kváderfestése, amelyet szintén restauráltak. 1756-ban sík mennyezetű hajóról és boltozott szentélyről szól a jelentés; az új, kétszakaszos csehsüveg hajóboltozat 1780-ból származik. Ritka és különleges szépségű a templom barokk kori szószékoltára, amelyet Szűz Mária tiszteletére szenteltek fel.

A templomkertben két kőkeresztet is állítottak a Megváltó és a Fájdalmas Szűzanya tiszteletére. Az egyik 1789-ben készült, a másikat 1890-ben Dávid Ferenc és neje, Bán Irma adományából emelték. A sekrestye falán bronz emléktábla emlékeztet az 1957-ben - kommunista bűnözők által - meggyilkolt fiatal pap, Brenner János áldozatára.

Forrás: Magyar Nemzet - Ludwig Emil: Rejtőzködő Magyarország, 2010. szeptember 21.

Miserend