Szombathelyi Egyházmegye
Szentmise-kereső
Mindszenty 50 - Illés Csaba szubjektív tárlatvezetése a Mindszentyneumban
Mindszenty 50 - Illés Csaba szubjektív tárlatvezetése a Mindszentyneumban

Május 6-án a zalaegerszegi Mindszentyneumban szubjektív tárlatvezetéssel emlékeztek Mindszenty József hercegprímás érsek, bíboros halálának 50. évfordulójára.

1917-ben az akkor még Pehm József a zalaegerszegi állami fiúrgimnázium hittanára volt, majd 1919. október elsejétől plébános lett Zalaegerszegen. A rendkívül tevékeny Pehm apátplébános fontos szerepet töltött be a zalaegerszegi hívők körében, és a város közéletében is. Fölépíttette a zalaegerszegi ferences templomot és kolostort, a Notre Dame nővérek anyaházát és tanítóképzőjét, elemi és polgári iskoláját, szeretetotthont alapított a szegények számára, kialakította a házapostolok hálózatát, felújította a katolikus művelődési házat, részt vett a Göcseji Múzeum létrehozásában és nyomdát alapított. Majd az egyházmegye püspöki biztosaként több templom, plébániaépület és iskola építtetése is a nevéhez fűződik, miközben szervezte a katolikus közösségek életét.

A szubjektív tárlatvezetésen Illés Csaba, a zalaegerszegi Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium magyar - történelem - hittan szakos mestertanára, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Zalaegerszegi Csoportjának vezetője mutatta be Mindszenty József életútját, miközben megosztotta hallgatóival, hogy mit jelent számára Mindszenty. "A XX. század karizmatikus személyisége, de nemcsak egyházi, hanem történelmi személyisége is volt, aki meghatározta a történelmi események alakulását, és ezért a történelemben megkerülhetetlen lesz ezután is a szerepe? Példa és tisztelet, iránymutatás az Ő küzdelme, és a Jóistenért való mindenáron való tenni akarása felülmúl mindent, tehát megkérdőjelezhetetlen? Példája emberséget, igazságosságot, őszinteséget, családszeretet, szülőföld szeretetet, hazaszeretetet jelent számunkra."

Illés Csabával a Mária Rádió készített interjút, amely meghallgatható ide kattintva, a Mária Rádió Hangtárában az Aktuális műsorban.


Szöveg: Sárközi Violetta

Fotó: Mindszentyneum

Vissza

Megosztás Facebookon
✉ Elküldöm e-mailben