Szombathelyi Egyházmegye
Szentmise-kereső
Martinus Orgonafesztivál: Nauratyill Zita koncertje július 30-án
Martinus Orgonafesztivál: Nauratyill Zita koncertje július 30-án

Júliusban immár nyolcadik alkalommal várja a zenekedvelőket a szombathelyi Martinus Orgonafesztivál: a Sarlós Boldogaszony Székesegyházban négy szerda esti koncerten négy előadó muzsikál a helyi közönségnek.

Éppúgy, mint a záró előadás orgonistája, Nauratyill Zita, a Linzi Zeneművészeti Egyetem professzora, aki zalaegerszegről származik, s fiatal kora dacára komoly nemzetközi karriert tudhat magáénak. Az ő előadása zárja július 30-án 20 órától a Martinus Orgonafesztivált.

A koncertsorozat előadásain, a korábbi évek hagyományainak megfelelően, kivetítőn láthatja a közönség az előadók játékát. A program nyomon követhető annak közösségi oldalán.

Ahogy az idei fellépők neve is bizonyítja, a szombathelyi programsorozat, azon túl, hogy külföldön és hazánkban is elismert művészeket mutat be, találkozási, kapcsolódási pontot is jelent a zártabb orgonistatársadalom számára - a közönségnek pedig újabb csodálatos zenei élményt, amihez idén is ingyenesen juthat hozzá a Nemzeti Együttműködési Alap pályázatának köszönhetően.

A közönség adományait szívesen fogadják, és a Székesegyház zenei programjaira fordítják.



Vissza

Megosztás Facebookon
✉ Elküldöm e-mailben