"Semmik vagyunk a jótettben, semmik vagyunk az imádságban, semmik vagyunk Istenhez viszonyítva életünk minden vonatkozásában. És ilyeneknek kell lennünk. Szegényen, egészen kicsinyen járni az Isten színében, tudván, hogy minden, életünk minden értéke, minden jótett és minden buzgóság kegyelem,

az Isten szeretetének kiáradása életünkre. És ez a mi igen-igen nagy örömünk. Milyen boldogok az Isten színe előtt járó kicsinyek! Milyen boldogok a lélekben szegények, hiszen övék az Isten, övék a Mennyek Országa, övék ebben az életben, és övék az örökkévalóságban."

Évközi 4. vasárnap

Szof 2,3; 3,12-13

1 Kor 1,26-31

Mt 5,1-12a

Boldogok a szegények. Jézus szólásra nyitja ajkát, és a boldogokról beszél. Nyolcszor ismétli a boldogságot.

Boldogok a szelídek, boldogok az irgalmasok. De e nyolc boldogság élén a lélekben szegények állnak, azért, mert ez a legfontosabb boldogság, a legfontosabb minőség, eszmény, amelyet Jézus elénk állít. Mit is jelent valójában a lélekben szegény? Ez a szegénység nem a világhoz mért szegénységet jelenti. A lélekben szegény az embernek az Istenhez való viszonylatát fejezi ki. Az ember az Isten viszonylatában ilyen: szegény.

Isten viszonylatában az embernek valóban semmije nincsen.

Semmi, amivel dicsekedhetne. Nem léphet oda az ember Isten elé, mondván: Nézd Isten, ezt tettem.

Nem viheti Isten elé az érdemeket, mert az ember Isten színe előtt egészen üres edény, semmije nincsen,

Istenhez hasonlítva az ember szegény. Istenhez nem is hasonlíthatja önmagát. Vajon hogyan mérkőzhetne meg az ember Istennel? Vajon hogyan állhatna a végtelen Szent, a végtelen tökéletes Isten elé? És hogyan vihetne elébe érdemeket, hogyan dicsekedhetne? Az ember Isten viszonylatában egészen szegény.

És ilyennek is kell lennie, erre tanít Jézus. A boldogok a lélekben szegények kijelentés egyúttal buzdító felszólítás is: Legyetek szegények a lélekben! Legyetek egészen semmik az Isten színében! Lépjetek Isten elé, úgy, mint akinek semmije nincsen. Úgy siessetek Isten felé, ahogyan a kicsiny gyermek fut az anyja ölébe: semmije nincsen. Semmije? Övé az a szeretet, amellyel édesanyja átöleli. És a miénk az Isten végtelen jósága. Mert atyai átölelő karral vár bennünket, magához emel minket. Az ember úgy érkezik Istenhez, ahogyan a tékozló fiú hazaér: Atyám, nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz! Szegényen, kiüresedetten, nincs méltósága, nincs érdem. Nincs jogcím, amire hivatkozna, nincsen semmi kincse. Az Atya azonban az ember gazdagsága.

Mert az Atya magához öleli az embert, felruházza, az örökös gyűrűjét húzza ujjára, és bevezeti a lakomára. Íme a szegények, övék a mennyek országa. Övék az Isten, mert Isten önmagával jutalmazza az embert.

És ez az igazság nem csupán arra a végső találkozásra vonatkozik, amikor színről színre odaállunk Isten elé. Ez az igazság ma is érvényes, életünk minden napján, életünk minden vonatkozásában. Istenhez viszonyítva szegények vagyunk.

Szegények vagyunk, amikor jót teszünk. Az a jótett nem a mi érdemünk, nem a mi cselekedetünk, hanem Isten kegyelme műveli velünk és bennünk. Az az imádság, amit buzgón elvégezünk, a bennünk imádkozó Szentlélek sóhajtása. Nem a mi buzgóságunk mértéke határozza meg az imádság értékét. Semmik vagyunk a jótettben, semmik vagyunk az imádságban, semmik vagyunk Istenhez viszonyítva életünk minden vonatkozásában. És ilyeneknek kell lennünk. Szegényen, egészen kicsinyen járni az Isten színében,

tudván, hogy minden, életünk minden értéke, minden jótett és minden buzgóság kegyelem,

az Isten szeretetének kiáradása életünkre. És ez a mi igen-igen nagy örömünk.

Milyen boldogok az Isten színe előtt járó kicsinyek! Milyen boldogok a lélekben szegények, hiszen övék az Isten, övék a Mennyek Országa, övék ebben az életben, és övék az örökkévalóságban. Ámen.