Szombathelyi Egyházmegye
Szentmise-kereső
Domonkos emlékek nyomában
Domonkos emlékek nyomában

A domonkos rendtörténet kutatásáról tartott előadást a Szent Márton Látogatóközpontban, az egykori domonkos kolostorban június 26-án dr. Zágorhidi Czigány Balázs, akit néhány hete választottak meg a Szent István Tudományos Akadémia tagjának.

Az előadás elsősorban arra igyekezett ráirányítani a figyelmet, hogy - az intézményi hálózat jelentős bővülésével és a klasszikus egyháztörténeti szemlélet újbóli megjelenésével - mennyit gazdagodott a domonkos rendtörténet a kétezres évek elejétől. Ugyanakkor bemutatta a vasvári Domonkos Rendtörténeti Gyűjteményt is, amely lehetőségeihez mérten maga is kivette részét ebből a folyamatból, és gyűjteményei révén nemcsak értékes műtárgyakat, hanem fontos történeti forrásokat is megmentett a kutatók számára. Zágorhidi Czigány Balázs elmondat: a rend magyarországi története során többször is átélhette működésének korlátozását, amik a rendi identitás és emlékek elvesztéséhez vezettek. Ezt követően az előadó bemutatta a vasvári Domonkos Rendtörténeti Gyűjteményt, felhívta a figyelmet a vidéki kutatóhelyek fontosságára, amelyek véleménye szerint a magyar tudományosság előretolt bástyái, másrészt a helyi közösségek - vagy éppen egy kisebb rendi közösség - identitásának támaszai, amelyek alkalomadtán méltó funkciót adhatnak egy olyan értékes és szimbolikus műemlék épületnek, mint a vasvári domonkos kolostor.


Vissza

Megosztás Facebookon
✉ Elküldöm e-mailben