Brenner János Szentgotthárdra érkezésének 70. évfordulójához kapcsolódva felidézzük Brenner János életét és személyiségét. Soós Viktor Attila János atya kápláni éveiről osztotta meg gondolatait.

Brenner János újmisés papként 1955. augusztus 17-én kapta meg püspökétől - Kovács Sándortól - az első és egyben utolsó dispozícióját, amelyben Rábakethelyre küldte káplánnak. Itt 1945-től Kozma Ferenc volt a plébános, aki korábban párizsi magyar lelkész, illetve a szombathelyi szeminárium spirituálisa volt. Rábakethely Szentgotthárd második kerülete, közvetlenül a magyar-osztrák határ mellett található. A plébániához négy fília tartozott: Magyarlak, Máriaújfalu, Zsida és Farkasfa.

A főpásztor a következőkre hívta fel az ifjú pap figyelmét: "Különösen lelkedre kötöm, hogy jó példával igyekezzél a hívek lelki épülésére szolgálni. Plébánosod iránt légy tisztelettel és bizalommal. Mint munkatársa végezd a lelkipásztori teendőket, amiként azt az egyházi Törvénykönyvünk és az S.D. előírja. Őrizd meg élő hitedet, és igyekezzél azt gyakorlati érzéssel párosítani. Minden munkád önmagadat is szentelje meg." Ez a személyre szabott dispozíció útmutatás volt a fiatal papnak, és ahogy egész életében, úgy két és fél éves káplánsága alatt is az életszentségre törekedett, komoly lelki életet élt és a hívek lelki gondozását is ezzel a lelkülettel végezte.

Kozma Ferenc plébános mély lelkiségű és egyben tudós beállítottságú lelkipásztor volt. Kiterjedt francia műveltsége is hasznos volt az újmisés káplán számára, hiszen ő is kitűnően művelte a francia nyelvet. A fiatal káplán áldozatkész, buzgó munkája fellendítette a hitéletet. A plébános és a káplán közötti összhang kitűnő volt. Brenner János nagy buzgósággal kezdte meg kápláni működését. A hívek hamar megszerették, megérezték benne az igazi elkötelezett, imádságos lelkületű papot, aki mindig őszinte hivatástudattal élt és teljesítette feladatát.

A kommunista hatalom rossz szemmel nézte, hogyha egy pap a fiatalokkal foglalkozik. János atyának is ez volt az egyik "bűne". Hittanosai, ministránsai elmondták, hogy milyen aktív munkát végzett körükben, nemcsak hittanórát tartott számukra, hanem játszott és sportolt is velük. A játékot és a sportot - mint minden mást - szívvel-lélekkel végezte. Nemcsak a lelkipásztori feladataira, hanem az összes tennivalójára lelkiismeretesen készült, mindig pontos volt, sohasem késett. János atya minden áldozatra készen állt a hívekért. Különösen rajongott a gyermekekért és az ifjúságért. Tisztelte, szerette az embereket, nem volt személyválogató. Mindenkihez volt egy jó szava: a szolgálatot teljesítő katonához éppúgy, mint a tanítóhoz, de még az egyszerű cigányhoz is. Szinte nem tudott ember mellett úgy elmenni, hogy meg ne állt volna egy kicsit, ne kérdezte volna meg, hogy hogy van, egy-két szót ne váltott volna vele, mindegy volt, hogy ki az illető.

Brenner János soha nem politizált, sem a prédikációiban, sem a hétköznapok során. Azonban érdekes képet mutat, hogyan vélekedett az 1956-os forradalom és szabadságharc történéseiről. A forradalom idején a szentgotthárdi és a környékbeli emberek lelkesen mentek át Ausztriába a megnyitott határon. Egy nap Brenner atya is átbiciklizett, körül nézett, és ezt mondta az embereknek: "Korai még az öröm."

Folytatjuk.

Megjelent az Emberhalász magazn 2010/2. számában