Sarlós Boldogasszony ünnepén, a Székesegyház búcsúnapján este Dr. Székely János megyéspüspök szentmisét mutatott be, melyen külön áldásban részesültek a jegyesek, a gyermeketvárók és a gyermekre vágyók.
Szentbeszédében püspök atya a főoltár képét hozta a megjelent hívők elé, ahol a képen az édesanyák, az apák és a gyermekek is láthatóak. A Szűzanya igent mondott az életre, világra hozta az élet szerzőjét, a Világ Világosságát. Amikor egy gyermek a világra születik, egy édesanya rácsodálkozik arra, hogy gyermeke egy ajándék, Hálát ad érte, hogy szolgálhatja, szeretheti, mert Isten rábízta. Az édesapa a házon kívüli dolgok felelőse a gyermek számára. A gyermek tőle tanulja a becsületet, a munkát, az egyenességet. Boldog Brenner János édesapja is remek szakember volt, aki mélyen vallásos volt, esténként a gyermekeivel együtt imádkozott, együtt ment velük gyónni, emellett vidám, jószívű ember volt, és fiai meghallották Isten hívását. Milyen kincs egy ilyen édesapa, aki utat mutat, vonz. A gyermek ahogy növekszik, rengeteg mindent kap: szeretetet, útmutatást. Fontos, hogy a gyermek szíve nyitott legyen, befogadja az intő szót is. Nagy kincs, ha egy gyermek akkor is tudja értékelni a szüleit, ha megszidják, helyre igazítják. Az életünk kertjét - akárhová sodor az élet - magunkkal fogjuk vinni. A gyermek be tudja fogadni az értékeket, a hitet, a jóságot, a szülei áldását, és ezeket magával tudja vinni egy egész életre.
A szentbeszéd ITT visszahallgatható!
A szentmise után a jegyesek, gyermeket várók és gyermekre vágyók külön áldásban részesültek.
A szentmisét Szentségimádás követte, melyen papokért, papi hivatásokért imádkoztak.