Martinus

Szentmise-kereső

Szentjeink, példaképeink

Kováts Ferenc

Ahhoz, hogy Kováts Ferenc egykori gencsi káplán életét jobban megértsük, elengedhetetlen, hogy néhány szót ejtsünk az édesapjáról, id. Kováts Ferencről is, aki a zalaegerszegi egyházi élet egyik meghatározó alakja volt, épp ezért a 2. világháború után a rendszer szemében nemkívánatos személy volt. Mit tudhatunk az ő életéről, miért számított osztályidegennek?
Részben kortárs unokaként, de kellő időtávból visszatekintve mondhatjuk róla, hogy történelmi személyiség volt, illetve lehetett volna, ha a kommunista kurzus nem kényszerítette volna őt visszavonulásra a politikai élettől.
1902. október 4-én született, Assisi Szent Ferenc napján ( nomen est omen). A népes család legkisebb tagjaként apja betegsége miatt - aki huszár törzsőrmesterként szolgált, de gazdálkodott is - korán kezdte a felelős felnőtt életét: tizenhét évesen nagykorúsították, hogy ő lehessen a családfenntartó. Ebben a döntésben komoly szerepe volt hitoktatójának, Pehm Józsefnek, aki ismerte a család helyzetét, és azt javasolta, hogy tanulja meg a gazdálkodást. Elküldte aranykalászos tanfolyamokra, aminek nemcsak az volt az értelme, hogy megszerezze a gazdálkodáshoz szükséges ismereteket, hanem az is, hogy széles kapcsolatrendszere alakult ki az egész megyében, majd országosan is - civil és egyházi vonalon egyaránt -, ami megalapozta későbbi politikai szereplését. Ifjú korától jogász szeretett volna lenni - tehetsége, rátermettsége a későbbiekben igazolódott -, de sorsa így más irányt vett: egész élete szervesen összefonódott a mezőgazdasággal. Birtokát mintagazdasággá alakította; tudását és tekintélyét a politikai térben mindvégig a kisbirtokos gazdatársadalom javára igyekezett fordítani.
Számos tisztsége közül csak néhányat említsünk. A zalaegerszegi Gazdakör első elnöke. Városi képviselőtestületi tagként a mezőgazdasági bizottság elnöke, de tagja a Zala vármegye Törvényhatósági Bizottsága közgyűlésének is. A harmincas évek közepén a Kisgazdapárt szervezkedésében vesz részt, 1941-től a Parasztszövetség tagja. 1945-től a Kisgazdapárt színeiben parlamenti képviselő; egy ideig szerkeszti a helyi kisgazda szellemiségű lapot. Az 1947-es (kékcédulás) választásokon a Demokrata Néppárt megyei elnökeként lett parlamenti képviselő. Megválasztják a Barankovics párt országos alelnökének és az agrártagozat vezetőjének. Egyik országgyűlési felszólalásában arról beszélt, hogy a mezőgazdaság a kormányzat mostoha gyereke. Több támogatást érdemelne, mert a "demokrácia alapbiztosítéka a kenyér." Ekkortól válhatott id. Kováts Ferenc a kiépülő kommunista diktatúra szemében ellenséggé, akinek politikai hitvallása a keresztény hit és erkölcs alapján a "revolúció nélküli evolúció" volt. Ebbe nem fért bele semmiféle jobbos vagy balos politikai szélsőség. (Rákosi Mátyás 1945-től nyolc évig volt Zala megye országgyűlési képviselője!)
Kováts Ferenc káplán 1932. május 24-én született, a család harmadik gyermekeként. Milyen volt az ő gyermekkora?
Gyermekkorát részben a családtagok elbeszélései, visszaemlékezései alapján tudjuk rekonstruálni. Igazában élte az akkori "átlag" gyermek életét öt testvérével, más családok gyermekeivel. Az istállóban, udvaron háziállatok, lovasszekerek, gyerekzsivaj, sírás és kacagás - az élet hangjai. Ami mégis megkülönböztette őt: kedves, türelmes, mindig mosolygós gyermek volt. Elvonulva, csendesen tanult; szinte véletlenül derült ki, hogy valamelyik tantárgyból mennyire tehetséges. A gyermeki provokációk elől igyekezett kitérni, kerülte a konfliktusokat. Szelídsége mellett azonban nagyon bátor volt. Mikor 1945 húsvétja előtt apja nem tért vissza időben a városból - ekkor kint laktak a gógán-hegyi hajlékban -, elment utána, hogy segítsen, hogy védje őt. Nem volt még tizenhárom éves, és bombázástól is lehetett tartani!
Ami azonban a leglényegesebb, hivatását is meghatározó körülmény, az az imádkozó és dolgozó család. Minden napjukat "a Jézus nevében" kezdték, és Istennek hálával fejezték be. Déli harangszókor nem maradhatott el az Úrangyala imádság; a vasár- és ünnepnap náluk valóban ünnep volt. Így vall erről a gencsapáti káplán egyik utolsó prédikációjában: "Családi szentély nélkül soha nem léphetett volna egyetlen pap sem az Úr szentélyébe, az Isten oltárához." Bár a dolgos éveket erősen megterheli 1929-től egy kezességvállalásból származó kamatos adósság - másfél évtizedig kell fizetni -, a gyerekek közvetlenül nem érzékelik a "megszorításokat." A fiatal házigazda szigorúan vezeti a gazdaságot, de mindenkinek segít, aki kéri. Sokan kérik. Tekintélye van a paraszti világban, a városban és papi körökben egyaránt. (A családi hagyomány szerint Mindszenty jobb keze két évtizeden át; egy időben a megye papsága őhozzá járt miseborért.) A válságokon, váltásokon úrrá levő állandóság a családot összetartó hit, remény, szeretet. Ennek látható kifejezője a nagyszobában fali tartón mindvégig ott álló Mária- és Jézus Szíve-szobor. Házi könyvtárukból - mesés könyvek, Donászy Ferenc-, Vas Gereben- és Jókai-regények, indián-könyvek mellett - nem hiányzott a biblia, Kempis Tamás, Kis Szent Teréz, Prohászka és sok más nagy lélek műve. A postás rendszeresen hozta a katolikus kiadványokat. A "családi szentély" része Marton Boldizsár - a karmelita Marcell atya - emléke, aki tanárként tíz évig lakott náluk, és a nagynéni, Kováts Margit - Mangi - jelenléte, akinek nagy szerepe volt Marcell atya hivatástörténetében.
A szemináriumi évek alatt lelkinaplót vezetett, amelyben őszintén vall lelki küzdelmeiről, belső vívódásairól is. Mi jellemezte ezeket a szemináriumi éveket, milyen kétségek gyötörték?
Egy zaklatott iskolaév után - a részletekre később visszatérhetünk - erős elhatározással, érett hivatástudattal érkezett végzősként Szombathelyre. A Szűz rajongó tiszteletét a szülői házból hozta magával, amely találkozott a szeminárium máriás lelkületével: "per Mariam ad Jesum". "De kár, hogy csak most, tizenhét éves koromban jutottam ide" - írja naplójában. A rektor úrtól kapott mellényt "viselni akarom, míg vagy reverendával, vagy barátcsuhával fel nem váltom."
Papi/szerzetesi hivatásával kapcsolatban nem merült fel kétely, azonban érzékelte a külső veszélyeket a nagypolitikában - okkal félthette szüleit, testvéreit -, és a szemináriumban is sok akadály, bizonytalanság nyugtalanította. Eiciótól félt, vagyis attól, hogy elküldik a szemináriumból. Egy évig valóban "pihentették" egészségi állapotára hivatkozva. Tartott tőle, hogy nem veszik vissza; aggályosságából spirituálisa menti ki.
A napló több részletének tanúsága szerint Ferenc gyakran szenvedett bűnei - vélt bűnei -, gyöngesége, méltatlansága miatt - találunk túlzó, végletes megfogalmazásokat is. Sokszor vádolja magát. Elkeseríti a lelki szárazság, az imádkozni nem tudás. Érzi a gonosz működő jelenlétét. Önmagát folyton tisztítja - Szent Ignác-i gyakorlat szerint (contra agere). "A lelkiélet ne a sátán elleni küzdelem, hanem Isten-közelítés legyen" - írja még 1950 tavaszán. Hat évvel később: "Oratio, silencium, mortifikáció szelleme. Nem, bennem ezekből egyáltalán nincs semmi. Hanem: az ördög újra és újra követeli lelkemben vélt örökségét; és természetem materiális összetevője (...) istentiszteletlenségre visz. Csak a kegyelem ereje őriz a tagadástól." S még: "A Jóisten megvonja egy időre kegyelmeinek bő áradását. Szeretetének jele. Így akar megedzeni, megacélozni. Fájdalmas, de ha Érette viselem, érdemszerző. Ezzel is keresztre feszít, s a Keresztrefeszítetthez leszek hasonlóbbá. Vajon nem méltóbb előkészület-e ez a papszentelésre és az újmisére Örök Főpapunkhoz, Jézushoz, a Salvator Crucifixushoz." Szent Pál zsidókhoz írt levelében olvassuk: "...olyan főpapunk van, aki (...) hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűnt kivéve."
"Félig misztikus" - vallotta róla egyik kurzustársa; részben ezzel függhet össze érzelmi hullámzása. Mintha Alacoque Szent Margit misztikus élményét szemlélnénk, mikor a szívcsere kegyelméért könyörög: "Jézus Szentséges Szíve, nincs már reményem másban, csak Benned. Vedd szívemet a Tiedbe, és égess ki belőle mindent! Égesd el egészen, hogy a régi embernek, az emberi emberszívnek még hamuja se maradjon. Veled és Belőled akarok már élni mindörökké: Neked és jóillatul Istennek akarok elégni. Tüzet, égi tüzet helyezz szívem helyébe - és akkor nem leszek többé reménytelen, szerencsétlen!"
Rendkívüli módon érdeklődött és vonzódott a pálos rendhez. 1955-ben egyszerű fogadalmat is tett. Mi vonzotta a rendhez, miért érezte azt a magáénak? (Lelkinaplójából az is kiderül, hogy nem volt számára egyértelmű, hogy mi is az ő hivatása: a lelkipásztorkodás vagy a csendes elvonuló életáldozat?)
Az 1954/55-ös tanévre került a győri szemináriumba P. Máthé Péter örökfogadalmas pálos szerzetes, aki körül kis csoport alakult azokból, akik többet akartak tudni a rendről; így jelentkezett Ferenc is. Könnyen fölfedezhette a rokon mélységeket a rend szelleme és az ő "belső története" között. A pálos lelkiség főbb vonásai: Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya tisztelete; a magány, a csend keresése; kontempláció, imádság, vezeklés, engesztelés, böjt; magyarság-gondolat; az őrangyalok kultusza; a Szent Vér tisztelete; misszió: a viharokból a megdicsőülésre vezetni a lelkeket. Külön szépsége és értéke a rendnek, hogy nem szorgalmazza a szentté avatási pöröket: minden pálosnak szentként kell élnie és meghalnia.
Hite szerint Kis Szent Teréznek és Alacoque Szent Margitnak tett ígéretéért - küldetés az oroszokhoz vagy a szomszéd népekhez - ők eszközölték ki neki a papság kegyelmét, és ők vezérelték ebbe a rendbe, hogy hivatását betöltse: "szeretetből szenvedni".
1956. június 17-én volt a papszentelés, majd augusztus 14-én kapta meg püspökétől a kinevezést a gencsapáti káplánságra. Kezdetben a falusiak idegenkedtek tőle, ez megnehezítette mindennapjait. De csakhamar kiderült, hogy a szemináriumi évek alatt csendes, zárkózott, önmagával szemben szigorú fiatal káplán nagyon jól kijön a gyerekekkel, szót ért velük. Mi volt a feladata Gencsapátiban, hogyan telt az a két év, amit káplánként ott töltött?
Több okból is nehéz volt az indulás. Őelőtte ott volt segédlelkész a helyi születésű Bodorkós Gilbert bencés "kincés" atya; sokan sérelmezték, hogy az új káplán miatt kellett távoznia Zalaegerszegre. Kezdettől neki kellett beszedni a hátralékos adókat, ugyanakkor hónapokig visszatartották az állami fizetését. Nem volt szerencsés a nagybáty plébános, Herold József rokoni gyámsága sem. "Túl fiatal, nem bír majd a gyerekekkel" - ilyen vélemények járták a falut. A plébános mellett a Szent Jakab-templomban működött, de szolgált a filiában is, Gyöngyösapátiban és a hegyi Szentkúton, továbbá helyettesített Perenyén és Pösében, illetve Sárváron is. A keresztelőket és esküvőket ritkábban, a temetéseket annál gyakrabban ő végezte. Fontos feladata volt a gyerekek hitoktatása hat, majd hét csoportban. Megtalálta velük a hangot. Diavetítésekre hívta őket; pénzén ajándékkönyveket vásárolt, ministránsainak bőrfocit vett. S ami még népszerűbbé tette őt, az a karácsonyi pásztorjáték megrendezése. Férfikórust szervezett, s ünnepeken az ő karmestersége alatt húsz-harminc férfi énekelt. De tudott segíteni az idősebb falubeli szőlősgazdáknak is: édesapjától ő tanulta meg legjobban a metszést, amivel nagy tekintélye lett néhány bizalmatlan és az Isten szavára kevéssé nyitott gencsi híve előtt is. Gyónni sokan jártak hozzá; szükségesnek látta a meglévő gyóntatószék mellett egy újat beállítani, ami azonban csak halála után készült el. Nevéhez fűződik a Szent István templom (Apáti) sekrestyéjének bővítése is - a minden szempontból ínséges időkben. Prédikációinak gyűjteménye nem kevésbé fontos hagyatéka a nagy léleknek, mint a szemináriumban írt vallomásnaplója; annak folytatásaként értékelhető. Mondanivalóját olyan fogalmak, megérlelt, megszenvedett gondolatok köré szervezte, amilyenekkel lelkinaplójában találkoztunk már. Gyümölcse pedig a megnyilvánuló hit: lélek és élet.
Mint ismert, 1958 húsvétja előtt verték meg az ávósok, majd Szombathelyre vitték kihallgatásra, ahol nem válogattak a kihallgatási eszközökben. Mi történt pontosan?
Az 1958. újévi szentbeszédéből idézünk: "Vajon mit tartogat a beköszöntő újesztendő, vajon milyen hivatást szán nekünk az, Aki az időnek határát kimérte?" Amit tudhatunk Kováts Ferenc káplán megveretéseiről, azt jórészt közvetett adatok alapján ismerhetjük. Orvoshoz nem engedték, s megfenyegették, hogy családtagjait sem kímélik, ha beszél. Március 29-én, virágszombaton Gencsről biciklivel közlekedve meglátogatta Kovács Imre kőszegi káplánt - akit kegyetlenül megvertek a hitoktatás melletti kiállása miatt, és képtelen volt ellátni feladatát -, hogy megbeszéljék a nagyheti, húsvéti helyettesítéseket. Hazafelé tartva a kőszegfalvi-nemescsói elágazásnál autóval utolérték ávós tisztek; ütötték-verték, rúgták, amíg bele nem esett az árokba. Berendelték Szombathelyre, a Király utca-Malom utca sarkán álló hírhedt ÁVH-épületbe, kihallgatásra. Pontosan hogy történt a kihallgatás, nem tudjuk. Hencz József ("Bunci") atya "gondolkodási álláspontról" beszélt, de valaki fültanúja volt a szomszéd helyiségben Ferenc ütlegelésének. Az egyik "nevelő" rászólt a társára: "Ne üsd, ne rúgd tovább, nem mozog! Nem látod, hogy nem lesz már belőle ember?" Léleknagyságát mutatja, hogy a következő heti nagypénteki prédikációjában így vall: "Nem számonkérni és nem gyűlölni jövünk mi Krisztus keresztjéhez, hanem azért, hogy erőt és vigasztalást merítsünk tőle." (ápr. 4.) Majd pedig Dávid zsoltárát idézi: "Ha a halál árnyékában is járok, nem félek a gonosztól, mert Te velem vagy; a Te vessződ hatalma és szeretete megvigasztal engem." (ápr. 20.)
Lelkipásztorkodása miatt vonta magára a rendszer képviselőinek figyelmét, vagy ez az apai "örökség" miatt volt? Vagy közrejátszott esetleg az is, hogy 1956-ban segítette az őt arra megkérőket a nyugatra szökésben?
Egy 1951. januári naplóbejegyzésben idézi "franciául! " püspöke megnyugtató szavait (amikor az elküldésétől tart): "Te nemcsak egy szám vagy a szemináriumban. Apád miatt és buzgóságodért (egyaránt) becsülünk téged." Átfordítva a gonosz nyelvére: igen, az apa keresztény/magyar politikai örökségként az "ős ok", de fia "saját jogon" is kiválthatta a hatalom gyűlöletét. S most az időben vissza kell térni odáig, ahol az első kérdés válaszát abbahagytuk: az ún. "fordulat éve" történéseiig. 1948 őszén "a Mindszenty-per" előjátékaként az egerszegi Zárdából államosított tanítóképzőben diáktiltakozást provokált ki az új tanári kar vezetése. Az iskola fegyelmi bizottsága tíz tanulóval szemben súlyos ítéletet hozott, ebből négynek az ügyét felterjesztették a miniszterhez azzal a javaslattal, hogy a legsúlyosabb iskolai fegyelmi büntetést alkalmazzák velük szemben. A közoktatásügyi miniszter négyüket az ország összes középiskolájából örökre kizárta. Egyikük, Kováts Anna, ifj. Kováts Ferenc nővére. Édesanyám így emlékszik vissza az ÁVÓ-n történt kihallgatására: "A vallatók nagyon gorombák voltak. Az egyik, talán Gál nevű, megállt előttem, mint egy gólem, szétvetett lábakkal, kezében tőrrel vagy ilyesmivel hadonászva. Egyik kezét csapkodta a tőrrel, és azt ordította: el fogjuk taposni, mint egy férget az apjával együtt!" (Újabb adalék az apa bűnlajstromához: december végén a Mindszenty-perhez kapcsolható kihallgatásokon ismertté vált egy kormány-lista - Mindszenty mint lehetséges ideiglenes államfő kormánya -, melyben Kovács (sic!) Ferenc zalai képviselő is szerepel földművelésügyi miniszterként.) Id. Kováts Ferencet és Annát végül is fizikailag nem "taposták el", de amit megtehettek, megtették: Istvánt, a legidősebbet, kicsapták az érettségire készülő osztályából; Annát esperes-plébános keresztapjához menekítették Gencsapátiba, majd Kalocsára került, ahol szakérettségi letételével a Hitoktatóképző Főiskolán folytathatta tanulmányait; a két kisebb leány az általános befejezése után esti tagozaton, munka mellett tanulhatott tovább. Édesapjukat jóindulatúan figyelmeztette egyik középiskolai tanár: "most Ferkó következik. Tudják, hova készül...? " Így került egy évvel hamarabb Szombathelyre.
Mondhatjuk, hogy Kováts Ferenc gencsapáti káplán apja után kiszemelt áldozat volt, de itt minden bizonnyal "halmazati bűneset" tanúi vagyunk. Az 1956-os összeomlást követően ismerősei közül, akik vélhetően közvetlen veszélyben voltak, Ferencet többen is megkérték, hogy segítsen átjutni a határon, és ő kötelességének érezte, hogy megtegye. Volt, aki nyílt lapon megköszönte a segítséget! Ha valakiről kiderült, hogy pálos (kapcsolatai vannak), elegendő ok volt. Kritikus pont lehetett az is, ahogy összefogta az ifjúságot. A fiatalok rajongtak érte; ettől valószínűleg nem függetlenül akadozott a KISZ megszervezése a faluban. Végül nemkívánatosnak ítélhették akár prédikációi alapján is; beszéde Krisztus szava volt: igen, igen, nem, nem.
Hogyan teltek élete utolsó hónapjai?
A brutális megveretések után összetörve, testi-lelki fájdalmát cipelve még jó két hónapig szolgált állomáshelyén, de egészségét soha többé nem nyerte vissza. Étvágya nem volt, vagy ha evett valamit, rettenetes görcsök kínozták. Július 11-én szállították a soproni kórházba, ahol unokatestvére, a belgyógyász Brenner Ferenc várta. Néhány alkalommal tudott misézni. Először tuberkulotikus eredetű vizes hashártyagyulladást állapítottak meg, amiből meg fog gyógyulni, de a szövettani vizsgálat eredménye: daganatos eredetű hashártyagyulladás, sarcoma. A beteg menthetetlen. Úgy látszott, hogy ő még ebből is erőt merített: a bizonyosságból, s ennek tudatában készült a végsőkre. Augusztus 25-én bocsátották el a kórházból; a püspök kocsiján hozták haza Zalaegerszegre, a szülői házba, a Brenner-házaspár kíséretével. Ferenc kérte nővérét, hogy vele maradjon, ezért Annának és férjének három apró gyermekük sorsáról kellett gondoskodni arra az időre. S valóban, nővére végig mellette maradt, ápolta, és együtt imádkozták a rózsafüzért. A beteg eleinte még kiment a verandára, sőt az udvarra is; a verandán vagy a déli nagyszobában étkezett - amennyire képes volt -, s a konyhában mosakodott. Aztán hamarosan nehezére esett a fölkelés is. Szívesen fogadta a látogatókat; fölkeresték a testvéreken, rokonokon kívül kedves tanárai, paptársai. Seregély Istvánt maga kérte, hogy látogassa meg. A beszélgetésekben földi dolgokról alig esett szó; a hivatásával volt kapcsolatos minden gondolata. Nem mosolygott már, de soha nem panaszkodott, hogy mennyivel többet tudna tenni egészségesen. A visszaemlékezők szerint "egész lénye azt sugallta, hogy szívesen áldozattá leszek a ti lelketekért." A beteg állapota minden törődés ellenére rohamosan rosszabbodott. Nagy kérése viszont az volt, hogy misézhessen a szobájában. A püspöki hivatal soron kívül elintézte, s telefonon tudatták, hogy az engedély már úton van.
Október másodika - az egyházi naptárban a szent őrzőangyalok napja. Csütörtök. Az ágy takaróján - a fekvő beteg pap mellén - kemény párna, rajta paténa az ostyákkal és kehely. Bánk atya halkan megjegyezte: Szent Lúcián, az ókeresztény vértanú misézett így a börtönben - hanyatt fekve, mellén tartva Jézus testét és vérét. Bánk atya fogta egyik kezével a kelyhet, a másikkal vezette Ferenc kezét. A szöveget végig együtt mondták. A beteg többször kérte: "álljunk meg, mert elfáradtam, pihenjünk..." Az átváltozás szavait még tudta mondani, de már áldozni a maga kezéből nem volt képes. Bánk áldoztatta meg a családtagokat is. Az engedély érvényes volt több misére, de újabbra nem tudott vállalkozni. Ez volt az utolsó: az őrangyalok miséje.
Október 4-én, szombaton este Imre sógorának - Anna férjének - mondta: "Imikém, reggel azt hittem, este már boldog leszek; Szent Ferenc értem jön és elvisz." Vasárnap a családtagok, rokonok látogatták meg. Mindenkit közel kért magához, s búcsúcsókot adott. Szokatlan volt tőle ez a mozdulat. A búcsúzás szó nélkül történt. Hétfőn még érezni lehetett, hogy ideát van, a szeme élt. 7-én, kedden egész nap egy pontra függesztve szemét nézett valamit, amit csak ő látott. Este Rózsafüzér Királynője jött érte...

Vissza

Megosztás Facebookon

✉ Elküldöm e-mailben