A Sopron megyei Szentmárton községben született 1748. november 10-én nemesi, jómódú családban. Tanulmányait Sopronban, Bécsben és Győrben végezte.
Felszentelése után püspöki szertartó, magyaróvári káplán, győri líceumi tanár, szentszéki jegyző, Győr-újvárosi plébános, püspöki titkár, majd kismartoni plébános volt. 1790-ben győri kanonokká, 1805-ben pápóci préposttá nevezte ki a király. Életszentsége, jótékonysága és kiváló szónoki képességei ekkor már országszerte ismertté tették.
I. Ferenc 1806. június 17-én nevezte ki az egyházmegye püspökévé. Mint püspök nagy költséggel befejezte a Székesegyház belső díszítését, házat építtetett a nyugdíjas papok számára, és renováltatta a zalaegerszegi és rákosi templomokat. Bejárta kánoni egyházlátogatással az egész egyházmegyét. 1821-ben egyházmegyei zsinatot tartott.
Kortársai azt írják róla, hogy egész élete imádság volt. A Boldogságos Szűz iránti tiszteletének tanúja a Székesegyház Quirinus oltárán elhelyezett Mária kép, melyet Somogy a győri Székesegyházban levő csodatevő kegyképről másoltatott le.
Páratlanul jótékony volt. Mint győri kanonok gyakran személyesen vitte kabátja alatt az élelmet, fehérneműt, sőt fát is a szegényeknek, s nem egyszer a legszükségesebbeknek is híjával volt, mert mindenét elosztogatta. Mint szombathelyi püspök évente ötvennél több szegény családot rendes nyugdíjjal segített.
1822. február 20-án halt meg.